2010. december 14., kedd

Ganesha-Otopedia

Van egy isten itt Ganesha aki még mielőtt Indiába érkeztem volna, foglalkoztatott. Ganesha az egyik legnépszerűbb hindu isten, akit általában pocakos férfinak, félagyarú elefántfejjel ábrázolnak. Ábrázolásának több évezredes múltra visszatekintő hagyományai vannak. Ormánya általában a bal oldalra hajlik. Derekán övként vagy esetleg a mellkasán egy kígyót visel. Általában piros vagy sárga testszínnel, négy, hat, nyolc vagy tíz karral ábrázolják. Három kezében többek között fejszét, ösztökét, kötelet és egy tál édességet tarthat. Negyedik keze áldásosztó helyzetben van. Hordozó állata egy egér, amely a legkisebb lyukon is át tud menni, illetve keresztül tudja magát rágni bármilyen akadályon.


Története:
Shiva és Párvatí két fia közül ő az idősebb. Egyszer, amikor Siva hosszú távollét után hazatért, Ganeshát anyja, Párvatí ajtajában őrként állva találta. Shiva be akart lépni, de Ganesha megállította. Mivel nem gondolta, hogy a fia távolléte alatt így felnőtt, Shiva levágta a fejét. Amikor később tisztázódott a helyzet, Párvatí rávette Shivát, hogy keltse életre a fiát. Ez azonban csak úgy volt lehetséges, hogy Shiva annak az élőlénynek a fejét helyezi vissza Ganesha nyakára, akit először meglát. Ez az élőlény pedig egy elefánt volt.
Ganeshát “Ekadantának” is hívják, mert az egyik agyara törött. Azt mondják, ez az agyara akkor tört el, amikor az elefánt fejét levágták. Egy másik történet szerint Parasuráma volt az, aki eltörte az agyarát. Egy nap Parasuráma megérkezett, hogy meglátogassa Shivát, de Ganesha nem engedte be őt az apjához. Amikor Parasuráma megpróbált elmenni Ganesha mellett, verekedni kezdtek, és Parasuráma eltörte az agyarát. Párvatí éppen meg akarta átkozni Parasurámát, látva fiának szerencsétlenségét, de Brahmá megakadályozta ebben. Megígérte neki, hogy annak ellenére, hogy csak egy agyara van, Ganeshát minden ember, még a félistenek is tisztelni fogják. Indiában, különösen délen a legnépszerűbb Isten, hiszen mindenben lehet kérni a segítségét. A legkisebb problémától a legnagyobbig, mindenben segít.
Sok helyen a házak előtt is megjelenik valamiféle formában, pontosan a története miatt(örző, védő funkció). Az egyik feleségének a neve Buddhi (értelem), a másik felesége neve Sziddhi (siker). Szóval, hozzá tartozik a hatalom, a tudás, a siker és a beteljesülés. Ja és egy kis magyar vonatkozás: Az ország egyik legnagyobb Ganésa szobrát láthatjuk a Fővárosi Állat- és Növénykert Elefántházában. Az elefántfejű istenség nagyméretű szobra úgynevezett Ganés-púdzsa, azaz dicsőítő szertartás keretében került felavatásra. Az eseményen részt vett az Indiai Köztársaság magyarországi nagykövete, és a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége vezető lelkésze is. Lehet menni megnézni.

Imádata:
Sok templom van, ahol önmagában, egyedül imádják. Más hindu templomok bejáratánál szintén megtalálható,hívei leginkább azért imádják őt, hogy eltávolítson az útjukból minden akadályt, amivel az ember szembekerülhet élete során. Ganapatinak, a törpe démonok vezetőjének is nevezik. Dél-Indiában Vinajakának hívják.

Szülők:
Shiva:
Vishnu, Brahmá és Shiva együtt alkotják a hindu háromságot. Shiva a pusztító, aki a kali-júga, tehát a jelenlegi korszak végén eljárva a pusztítás táncát az egész univerzumot megsemmisíti. Shiva a tudatlanság kötőerejének, a tama-gunának az irányítója. A Kajlász-hegyen lakik, amely a tibeti Himalájában található. Arccal dél felé ül, s személye a lemondást és az univerzális pusztítást képviseli. Az őt ábrázoló képeken jóképű ifjú, aki olyan fehér, mint a kámfor. Hamuval beszórt végtagjai erősek és simák. Három szeme van, melyek közül a harmadik a homlokán található, két szemöldöke között. Ezt a pusztítás idejét kivéve mindig csukva tartja.

Párvati:
Párvatí Shivának, az anyagi világ elpusztításáért felelős félistennek a hitvese. A hinduizmus istennőinek túlnyomó többségét Párvatí különböző aspektusai, formái teszik ki. Fel sem lehetne sorolni mindazokat a neveket, amelyeken ismerik, illetve imádják őt, utalva sokrétű funkcójára, valamint cselekedeteire az univerzum irányításában.
Erre az istennőre többek között a Kéna-upanisadban találhatunk utalást, ahol Umá Haimavatíról megemlítik, hogyan világosítja fel Indrát, az istenek királyát a Brahmanról, az Abszolútról, vagyis Istenről. Ez az utalás elég ahhoz, hogy levonhassuk belőle azt a következtetést, mely szerint ezen istennőnek az imádata rendkívül ősi.


Mantra
A mantra szó az elme felszabadítására utal, és olyan védikus himnuszt takar, amely gyakorlatilag egy bizonyos istenségen való meditációt idéz elő. Egy hiteles gurutól kell megkapni, mert csak így van teljes hatása. és akkor itt egy jó kis mantra Ganeshához:

"Vakratunda Mahaakaaya Suryakotee Sama Prabha
Nirvighnam kuru mey Deva Nirvighnam kuru Mey Deva
Sarva kaaryeshu Sarvadaa" Sarva kaaryeshu Sarvadaa "

Jelentése:
"Uram Ganesha, aki képes vagy egyesíteni és összeterelni millió nap fényerejét, kérlek, mindig távolíts el minden akadályt a munkámban."

A képemen Mottl Zsuzsi barátnőm látható az elefántfejű isten társaságában.
Az írás netről lett összeollózva.
Ez van,remélem jó kis mese volt!

1 megjegyzés: